Aktualitások
2017.09.27.
A három hónaposnál idősebb ebek tartós megjelölésére és veszettség elleni kötelező oltásra
2017. október 6-án (pénteken) 8-10 óráig,
pótoltásra,  2017. október 7-én (szombaton) 8-10 óráig
kerül sor.
2017.10.03.
HIRDETMÉNY

Kóny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekvédelmi ellátásokról szóló helyi rendeletben meghatározottak figyelembevételével tankönyvtámogatást folyósít
• azoknak a középiskolai tanulóknak, akik esetében az ingyenes tankönyvellátás feltételei nem állnak fenn,
• azoknak a nappali tagozaton felsőfokú tanulmányokat folytató, első alapképzésben résztvevő hallgatóknak, akik részére a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2017. évi fordulójára nem állapítottak meg támogatást,
és akik családjában az l főre jutó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének ötszörösét.

A középiskolások és felsőfokú tanulmányokat folytatók esetében a tankönyvtámogatás kifizetéséhez szükséges iskolalátogatási igazolást az Önkormányzat Hivatalába 2017. október 31-ig eljuttatni szíveskedjenek.

Kóny, 2017. október 3.

Aller Imre
polgármester
2017.09.15.

IKSZT - FALUHÁZ /TÁJHÁZ – PROGRAMOK

Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér

 

Szeretettel várjuk Kóny lakosságát a Faluházban, ahol lehetőség van kulturális programok, rendezvények, klubok, találkozók megrendezésére.

Helyszínt biztosítunk a civil szervezetek számára, közösségi kezdeményezésekhez, ifjúsági klub szervezéséhez.

Internetezési lehetőség, könyvtár, filmvetítés és sok más program várja a lakosságot az IKSZT-ben!




PROGRAMOK menüpont almenüpontjai:
Faluházi esték! Pingiczer Csaba emlékkönyv bemutató!

Faluházi esték! Pingiczer Csaba emlékkönyv bemutató!



Ember és természet harmonikus kapcsolata - előadás az IKSZT Faluházban

Ember és természet harmonikus kapcsolata - előadás az IKSZT Faluházban

A Faluházi esték következő rendezvénye, kis meglepetéssel. Az előadás látogatói között értékes kezeléseket sorsolunk ki! Mindenkit szeretettel várunk!

Költészet napja az IKSZT Faluházban! Vendég Falcsik Mari és Lantos László

Költészet napja az IKSZT Faluházban! Vendég Falcsik Mari és Lantos László



R. KárpátiPéter: Élet az élet után. 2015. november 18.

R. KárpátiPéter: Élet az élet után. 2015. november 18.



Faluházi esték, 2015. Vendég: Nagy Balázs színművész!

Faluházi esték, 2015. Vendég: Nagy Balázs színművész!



Gyermeknap 2014. Június 1.

Gyermeknap 2014. Június 1.



A VI: Kónyi Könnyűzenei Fesztivál programja

A VI: Kónyi Könnyűzenei Fesztivál programja



Idén is Könnyűzenei Fesztivál! Felhívás itt:

Idén is Könnyűzenei Fesztivál! Felhívás itt:



Tájházi nap, 2014. május 24.

Tájházi nap, 2014. május 24.



Dr. Boros István előadása 2014. április 17.

Dr. Boros István előadása 2014. április 17.



Március 15-i ünnepély, 2014.

Március 15-i ünnepély, 2014.



Író-olvasó találkozó Moldova Györggyel a kónyi IKSZT Faluházban, 2014 február 12-én!

Író-olvasó találkozó Moldova Györggyel a kónyi IKSZT Faluházban, 2014 február 12-én!



Mesesarok a Faluházban 2014. február 1-én. Mindenkit szeretettel várunk!

Mesesarok a Faluházban 2014. február 1-én. Mindenkit szeretettel várunk!



Önismereti foglalkozás 2014. február 1-én az IKSZT Faluházban! Mindenkit szeretettel várunk!

Önismereti foglalkozás 2014. február 1-én az IKSZT Faluházban! Mindenkit szeretettel várunk!



Újra Számítógépes szakkör, és a Számítógépes Klub is elindul!

Újra Számítógépes szakkör, és a Számítógépes Klub is elindul!



Új FLABéLOS bérletek!

Új FLABéLOS bérletek!



EGÉSZSÉGNAP

EGÉSZSÉGNAP

A Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ és Kóny Község Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a 2013. november 22-én (pénteken) és november 23-án (szombaton) az IKSZ...

Henczel Szabolcs soproni dómplébános és egyetemi lelkész előadása, 2013 december 10. 17 óra.

Henczel Szabolcs soproni dómplébános és egyetemi lelkész előadása, 2013 december 10. 17 óra.



Adventi ünnepély 2013. december. 22.

Adventi ünnepély 2013. december. 22.



Közönségtalálkozó Bakonyi Marcell operaénekessel

Közönségtalálkozó Bakonyi Marcell operaénekessel

A "Faluházi esték" rendezvénysorozat keretein belül 2013. november 16-án vendégünk lesz Bakonyi Marcell operaénekes! Mindenkit szeretettel várunk!

Színjátszókör

Színjátszókör

Idén is indul a Színjátszókör! Mindenkit szeretettel várunk!

Számítástechnika tanfolyam időseknek

Számítástechnika tanfolyam időseknek



Bababörze 2013

Bababörze 2013

2013. szeptember 21-én baba-, és gyermekruhabörze a Faluházban. Mindenkit szeretettel várunk!

Vakációsirató 2013

Vakációsirató 2013



V. Kónyi Könnyűzenei Fesztivál

V. Kónyi Könnyűzenei Fesztivál

2013 július 13-án szombaton immár ötödször: Kónyi Könnyűzenei Fesztivál. Folyamos információk a Facebook oldalunkon! Mindenkit szeretettel várunk!

Nyári játszóház a Faluházban

Nyári játszóház a Faluházban

2013 június 10-től szerdánként játszóház a Faluházban. Mindenkit szeretettel várunk!

Kónyi Könnyűzenei Fesztivál 2013.

Kónyi Könnyűzenei Fesztivál 2013.

FELHÍVÁS2013. július 13-án ismét megrendezésre kerül a Kónyi Könnyűzenei Fesztivál. Zenekarok jelentkezését az alábbi felhívásban megadott elérhetőségen várjuk!

Életmód Klub a Faluházban!

Életmód Klub a Faluházban!

Az Életmód Klub következő találkozójára 2013. június 6-án kerül sor. Vendégünk Stuber Ferenc életmód-tanácsadó, rekreátor!

Gyermeknap a Faluházban 2013. 05. 25.

Gyermeknap a Faluházban 2013. 05. 25.



Dr. Dominkovits Péter előadása Kóny történetéről

Dr. Dominkovits Péter előadása Kóny történetéről



Véradás 2013.február

Véradás 2013.február



Felsős farsang 2013.02.08.

Felsős farsang 2013.02.08.



Alsós farsang 2013.02.07.

Alsós farsang 2013.02.07.



Horváth Győző előadása a rábaközi néphagyományokról /2013.02.18. 18:00/

Horváth Győző előadása a rábaközi néphagyományokról /2013.02.18. 18:00/



Farsangi bál /2013. 02. 01./

Farsangi bál /2013. 02. 01./



Jóga foglalkozás minden szombaton 17 órától!

Jóga foglalkozás minden szombaton 17 órától!

Jóga foglalkozás várja az érdeklődőket a Faluházban minden szombaton 17 órától!

Karácsonyi ünnepély a Piros Rózsa Nyugdíjas Klubban /2012. dec.19/

Karácsonyi ünnepély a Piros Rózsa Nyugdíjas Klubban /2012. dec.19/



Adventi ünnepély /2012.12.22./

Adventi ünnepély /2012.12.22./

MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Családját a 2012. december 22-én /szombaton/ 17:00 órakor tartandó ADVENTI ÜNNEPSÉGRE a Faluházba, majd ezt követően a NEGYEDIK ADVENTI GYERTYA MEGGYÚJTÁSÁRA a Dísztérre...

ADVENTI JÁTSZÓHÁZ

ADVENTI JÁTSZÓHÁZ

December 8-án, 15-én és 22-én játékos foglalkozásokkal várjuk a gyerekeet a Faluházban!

Adventi gyertyagyújtás 2012. december 2-án a Dísztéren

Adventi gyertyagyújtás 2012. december 2-án a Dísztéren



Egészségnap /2012. november 24./

Egészségnap /2012. november 24./



OKTÓBER 23-I ÜNNEPÉLY

OKTÓBER 23-I ÜNNEPÉLY



Szoptatási Világnap

Szoptatási Világnap



Vakációsirató

Vakációsirató

VAKÁCIÓSIRATÓ 2012.szeptember 1. szombat KERÉK-TÓ SZABADIDŐKÖZPONT Programok: TÁBORTŰZ SZALONNASÜTÉS A KERÉK-TÓ VENDÉGLŐ SZERVEZÉSÉBEN: 23 ÓRÁIG TINI-DISZKÓ SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN ÉRDEKLŐDŐT! Kóny Község...

FélÚton időszaki interaktív régészeti kiállítás

FélÚton időszaki interaktív régészeti kiállítás

A FélÚton időszaki interaktív régészeti kiállítás az M85 jelű út régészeti feltárásaiból megtekinthető a Faluházban minden hétköznap 8-16 óráig 2012. augusztus 23-ig!

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR

NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOR

Kóny, 2012. 07. 09-13. Napok Program Helyszín 2012.07.09. hétfő Délelőtt: kézműves foglalkozások Délután: Fagylaltozás, játszótér Faluház- Kóny 2012.07.10. kedd Délelőtt: Horgászat Enesén Délután: Kézműves foglalkozás Horgászat-Enese Kézműves fogl...

JÁTSZÓHÁZ

JÁTSZÓHÁZ

Július 24-től hetente kétszer /kedden és csütörtökön/ délelőtt 900-1100-ig várjuk a gyerekeket a Faluházban játékos foglalkozásokkal. Időpontok: Július 24.; 26.; 31. Augusztus 2.; 7.; 9.; 14.; 16.; 21...

Német nyelvtanfolyam

Német nyelvtanfolyam



FOCI EB VETÍTÉSEK

FOCI EB VETÍTÉSEK

NÉZZÜK EGYÜTT A FOCI EB-T A FALUHÁZBAN NAGY KÉPERNYŐN! A vetítések időpontjai: Negyeddöntők: június 21. /csütörtök/ 20:45 június 22. /péntek/ 20:45 június 23. /szombat/ 20:45 június 24. /vasárnap/ 20:45 Elődöntők: június 27...

KRESZ tanfolyam

KRESZ tanfolyam



Társastánc tanfolyam

Társastánc tanfolyam



GYERMEKNAP 2012.05.26.

GYERMEKNAP 2012.05.26.



"AZ ÉN FALUM" RAJZPÁLYÁZAT

"AZ ÉN FALUM" RAJZPÁLYÁZAT

A kónyi IKSZT (Faluház) rajzpályázatot hirdet „Az én falum” témakörben. Az óvodások és iskolások rajzaikon örökítsék meg a településünk számukra legkedvesebb részeit, nevezetességeit, term...

A költészet napja

A költészet napja

2012. április 12.-13.

Előadás

Előadás

Téma: A fiatalkori bűnözés Előadó: Dr. Takács Róbert vezető ügyész 2012.március 26.

Zumba fitness

Zumba fitness

Csütörtökönként 18:00-tól zumba fitness óra a Faluházban! Az első óra 2012.04.05-én ingyenes!!!

Március 15-i ünnepély

Március 15-i ünnepély



Farsangi bál

Farsangi bál

2012. február 16.-17.

Véradás

Véradás

2012. február 13.

Filmvetítés /2012.febr.24./

Filmvetítés /2012.febr.24./

Szeretettel várjuk a lakosságot a február 24.-én /péntek/ 18:00 órától tartandó filmvetítésre a Faluházba! Film: Vad Magyarország- A vizek birodalma Magyar-német természetfilm,52 perc, 2011 Egy rétisa...




PROGRAMOK





9144 Kóny, Rákóczi u 30. | Tel.: 96/280-140 | Tel./fax: 96/280-309 | E-mail: info@kony.hu