Aktualitások
2017.09.27.
A három hónaposnál idősebb ebek tartós megjelölésére és veszettség elleni kötelező oltásra
2017. október 6-án (pénteken) 8-10 óráig,
pótoltásra,  2017. október 7-én (szombaton) 8-10 óráig
kerül sor.
2017.10.03.
HIRDETMÉNY

Kóny Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekvédelmi ellátásokról szóló helyi rendeletben meghatározottak figyelembevételével tankönyvtámogatást folyósít
• azoknak a középiskolai tanulóknak, akik esetében az ingyenes tankönyvellátás feltételei nem állnak fenn,
• azoknak a nappali tagozaton felsőfokú tanulmányokat folytató, első alapképzésben résztvevő hallgatóknak, akik részére a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat 2017. évi fordulójára nem állapítottak meg támogatást,
és akik családjában az l főre jutó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének ötszörösét.

A középiskolások és felsőfokú tanulmányokat folytatók esetében a tankönyvtámogatás kifizetéséhez szükséges iskolalátogatási igazolást az Önkormányzat Hivatalába 2017. október 31-ig eljuttatni szíveskedjenek.

Kóny, 2017. október 3.

Aller Imre
polgármester
2017.09.15.

Projektek – Faluház bővítése - IKSZT kialakítása 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet

 

 

Kóny Község Önkormányzata a 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján IKSZT kialakítása és működtetése jogcímre 2009. 10. 15. napján nyújtott be pályázatot.



Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az

Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatás összege: 45 059 258 Ft (épület kialakítása és IKSZT működtetése).

 

Kóny Község Önkormányzata kiemelt célként kezeli, hogy a község fiataljainak helyben kínáljon sokrétű és tartalmas kikapcsolódási lehetőséget. Ennek érdekében a turisztikai célú fejlesztésen túl integrált közösségi szolgáltató tér kerül kialakításra és működtetésre a faluház felújításával, bővítésével. Az infrastruktúra 38 559 258 Ft támogatás felhasználásával kerül kialakításra, s az így felújított ingatlant 2011 elején vehetik birtokba a helyi fiatalok, civil szervezetek. Az IKSZT-ben létrejövő szolgáltatások igénybevételével a 21. század elvárásainak megfelelően kedvelt szabadidős helyszínné válhat a faluház. A többfunkciós tér kialakítása biztosítja a szükséges hátteret a helyi civil szerveződések működéséhez, amelyek nagy számban működnek Kónyban. Az egyesületek (művészeti, hagyományőrző és sport egyaránt) hozzájárulnak a település mindennapjainak színesebbé tételéhez, aktív szereplői a rendezvényeknek, a közéletnek.

 

 

Műszaki tartalom:

 

A meglévő, 333 m2 hasznos alapterületű, földszintes, magastetős faluház épületéhez csatlakozóan új, 120 m2 hasznos alapterületű, földszintes, magastetős bővítmény építése, vegyes irodai és közösségi rendeltetéssel.

A meglévő épületben 27 m2 alapterületű vizesblokk átalakítása; új, 5,5 m2-es kazánhelyiség létesítése; 33 m2-en építészeti átalakítások kivitelezése.

Járda és akadálymentes rámpa építése.







Faluház bővítése - IKSZT kialakítása 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet Faluház bővítése - IKSZT kialakítása 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet Faluház bővítése - IKSZT kialakítása 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet Faluház bővítése - IKSZT kialakítása 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet Faluház bővítése - IKSZT kialakítása 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet Faluház bővítése - IKSZT kialakítása 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet Faluház bővítése - IKSZT kialakítása 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet Faluház bővítése - IKSZT kialakítása 112/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet





9144 Kóny, Rákóczi u 30. | Tel.: 96/280-140 | Tel./fax: 96/280-309 | E-mail: info@kony.hu